Republic-születésnap: zeneünnep az MVM Dome-ban!
35 éves a Republic zenekar!
A jubileum kapcsán egy közös ünneplésre hívták és várták a közönséget 2025. február 1-én, az MVM Dome-ba.
A Republic együttes 1990. február 23-án alakult a halak jegyében, a lemezborítóikon szereplő hal is ezt szimbolizálja.
A Republic Bódi László Cipő, Boros Csaba, Nagy László Attila, Patai Tamás és Tóth Zoltán alkotta klasszikus felállása, a könnyen értelmezhető, szókimondó és hihetetlen dallamos zenéjéről vált ismertté.
35 év hosszú idő, várható volt, hogy ez a koncert egy életre szóló élmény lesz, melyre sokáig emlékezni fogunk.
A Gyergyószentmiklósi 4S Street zenekar volt a vendég, akik kitűnő választásnak bizonyultak, nagyszerű hangulatot teremtettek!
Már három nagylemezük jelent meg, érdemes hallgatni a dalaikat, nem csak azokat, amelyeket most játszottak: Honnan jöttél / Lenne kedvem / A szívem ég / Legyen úgy, mint rég / Állj meg / Üzenet a távolból / Hova tűntél / Könnyedén lepereg / Mesélek a bornak / Tíz éven át.
A Republic koncertek első és utolsó dala - 2013 óta - mindig a Cipőé, az ő hangja csendült fel most is:
„Értem nyílnak a réten a virágok
A felhők között magasan járok,
Engem hívnak, hívnak a harangok
Én elmegyek és Ti itt maradtok”
Megható és gyönyörű koncertkezdés.
Az MVM Dome-ban 20 ezer ember várta az előadást, egy Republic-idézet járhatott a fejükben:
“Játszunk, játszunk, újra körbe állunk, szóljon az ének és a dob peregjen!”
Az arénakoncertek sajátossága, hogy a kivetítőn a dalokhoz illő, jól megkomponált animációkat láthatunk.
Boros Csaba, a zenekar vezetője, basszusgitárosa és énekese volt az est főszereplője. Ő konferált, vezényelt, mesélt, irányított, instruálta és énekeltette a közönséget, színpadra szólította a vendégeket.
Egy nagyon látványos, jól felépített koncertet, előadást láthattunk. A 35 éves Republic életmű főbb zenei stílusai is képviselve voltak. A népzenei vonal néptáncosokkal, Péter Szabó Szilviával és Gulyás Ferenccel, aki tekerőlanton játszott./Erdő közepében, A csikósok, a gulyások…/
A rockzenei vonal Tátrai Tibusz gitárjátékával, aki nagy sikert aratott! /Repül a bálna/
A szerelmes dalok egyikébe Bochkor Gábor is besegített gitárral és énekkel./Csak a szívemen át/
Voltak közérzeti dalok, a Szállj el kismadár c. dalnál a boxoló Erdei Zsolt is színpadra lépett!
Nem meglepő módon, Bródy János és Cipő barátságának okán a Micimackó is elhangzott.
Természetesen többször is szóba került Bódi László Cipő. A Szeretni valakit valamiért c. dallal rá emlékeztek.
A technika segítségével, a kivetítőn is megjelent 3D-ben Cipő és elszavalt egy Nagy László verset:
Én fekszem itt a kihűlt földön:
Eleven kincse még a nyárnak,
Vétkek s rossz jelek rohamozva
Édes húsomra idejárnak.
Igazán s végleg téged várlak.
Érdes tüllben gyere lassúdan ,
Horzsolj végig, s hagyj itt örökre
Izzó kikerics-koszorúban
Republic zenekar:
Boros Csaba, Patai Tamás, Nagy László Attila, Halász Gábor
Ez a koncert méltó összegzése volt egy igazán szép jubileumnak, különleges látvánnyal és vendégekkel kiegészülve.
Boldog születésnapot!
Fényes utakon / Zászlók a szélben / 16 tonna fekete szén / Odavisz a szél / Ezt a földet választottam / Megy a gomba / Rajzoljunk álmokat / Könnyek helyett / Ki van a házban? / Gyere-Hopp! / Gyere közelebb, menekülj el / Berlini lányok / Erdő közepében / Szeretem / A csikósok, a gulyások… / Messzi földre vihetnél / Só és cukor / Micimackó / Szeretni valakit valamiért / Nagy László: Én fekszem itt… / Nagy kő zuhan / Kék és narancssárga / Ha itt lennél velem / Repül a bálna / Neked könnyű lehet / Csak a szívemen át / Jó reggelt kívánok / Szállj el, kismadár / A 67-es út
Köszönet a Broadway.hu-nak a lehetőségért!
Szóljon a rock!