Ez az őrület, ez a mánia! A Mobilmánia!
Nagyszabású, minden igényt kielégítő koncertet adott a Mobilmánia zenekar a Barba Negrában.
Hosszú és eseménydús délután és este kerekedett, ugyanis fél hatkor kapunyitás volt. 17:45-kor már kezdett a Storyum zenekar. A felvidéki magyar együttes szűk órát játszott, róluk bővebben itt lehet olvasni.
18:45-kor, még javában világosban kezdődött egy rendhagyó és különleges koncert. A Tunyogi Rock Band tagjai érkeztek a színpadra, a kivetítőn pedig maga Tunyogi Péter tűnt fel, egy 1998-as koncertfilmen.
Tunyó énekelt, a zenekar pedig élőben kísérte!
Igazán rendkívüli, megható és felemelő volt a dalokat együtt énekelni Tunyóval. Kicsit furcsa is volt így ez az előadás, hiányzott a frontember elől, valahogy nem volt igazi koncerthangulat, de most nem is ez volt a lényeg. Köszönjük az élményt!
Álljon itt az idézet, amit Tunyogi Péter mondott: „Az Isten áldjon meg mindenkit, aki szereti a rockzenét!”
A koncerten már megvásárolható volt, a HMusic kiadó jóvoltából több TRB kiadvány limitált újrakiadása! Részletek: https://shop.hmusic.hu/eloado/trb
Az elhangzott dalok: A hétköznapok legyenek jók, Öregesen, Rocktóber /P.Mobil cover/, Bor, zene és nő, Szabad vér, A tegnap itthagyott, Szállj fel magasra /Piramis cover/, Hűvös, bűvös, bűnös, Bárcsak tudnánk vigyázni rád, Déjà vu, Utolsó cigaretta /P.Mobil cover/, Carol
20:15-kor elkezdődött a Mobilmánia koncert. Hatalmas energiák szabadultak el a színpadon, Tóth Attila énekes képviselte az erőt, lendületet. A két, gitáros fiú a csibészséget, zsiványságot, bejárták a rendelkezésre álló teret.
Bajnok és Zefi a nyugalmat, biztonságot, megbízhatóságot. Hornyák Peti a doboknál a pontosságot, precízséget, vidámságot. A legenda, Vikidál Gyula pedig a történelmet. Ebben a zenekarban minden tag kiteljesedhet, Nusser Ernő és Szíjártó Zsolt is bemutathatott egy-egy gitárszólót, ahogy Hornyák Peti egy dobszólót.
Tóth Attila nagyszerű frontember, énekes, ahogy Vikidál Gyula is, aki főleg a régi P.Mobil dalokat prezentálta.
Énekelt egy-egy dalt Kékesi Bajnok László és Zefi is. Hatalmas buli született, melyre garancia a zenekar vezetője és motorja Zeffer András (billentyűs hangszerek, ének), akinek a legfontosabb a zene és a közönség szeretete, ezért mindent meg is tett a színpadon, ahogy zenésztársai is. Este tíz után pár perccel véget ért a koncert, csendrendelet miatt nem lehet már ekkor hangoskodni, cserébe lehetett a ma esti fellépőkkel és Horváth Attila szövegíróval kiegészülve beszélgetni, dedikáltatni, fotózni.
Köszönjük!
Az elhangzott dalok: Vagyunk és maradunk még, Nem vagyok szikla, Fénypokol, Gitárszóló /Nusser Ernő/, Egy sose hallott dalban, Rajtam csak szeretet győz, Ne vadíts, ne szelidíts, Főnix éjszakája, Még ne búcsúzz el, Miskolc, Menj tovább, Lőj rám, Ha újra kezdeném, Se kártyák, se csillagok, Angyal vagy démon, Dobszóló /Hornyák Péter/, Szárnyad voltam, Gitárszóló /Szíjártó Zsolt/, Csak az számít, hogy itt vagy, Az ördög itt belebukott, Ráadás: Ez a mánia, Az út legyen veled.
Szóljon a rock!