2023. jún 01.

Bikini 40 - Debrecen, Víztoronykert!

írta: Szóljon a rock!
Bikini 40 - Debrecen, Víztoronykert!

viztorony_bikini.jpg

1982-ben alakult a Bikini. Egészen más korszakban, egészen más körülmények között. Dalaik mégis igazak és aktuálisak ma is, bármikor is születtek. Zenéjük sem kopott meg az évtizedek során.

A Bikini igazi sikertörténete azonban 1985-ben indult el, amikor Nagy Feró távozott és  D. Nagy Lajos énekes csatlakozott a zenekarhoz. A két év múlva megjelent, Mondd el című album több mint háromszázezer példányban kelt el! Az együttes sorra készítette lemezeit, rajtuk örökké élő dalokkal.A Bikini 2023-ban ünnepli 40 éves születésnapját, a koncerteken a legnagyobb slágerek is elhangzanak majd: Fagyi, Mielőtt elmegyek, Ki visz haza és az Adj helyet, valamint olyan, ritkábban hallott számok is, mint a Repülök, Mondd el, Itthon vagyok és A világ végén.

Négy évtizede zenél a Bikini együttes. Négy évtizede vidítja fel, vagy épp gondolkodtatja el közönségét dalaival. Megszámlálhatatlan sláger került ki a zenészek kezei közül, s most már több generáció nőtt fel rajtuk: a koncerteken a régi rajongók éppen úgy ott vannak, mint a tízen- és huszonévesek. Aligha akad olyan háztartás Magyarországon, ahol ne lenne fellelhető az együttes valamelyik hanghordozója. 

D. Nagy Lajos, Németh Alajos, Lukács Peta, Makovics Dénes és Mihalik Viktor, azaz a Bikini ezen az estén Debrecenben a Víztoronykertben ünnepli 40 éves születésnapját, amin a legnagyobb slágerekkel és persze meglepetésekkel várja majd a közönséget.

2023. JÚNIUS 16., Péntek, Nagyerdei Víztorony

Kapunyitás: 19:30
Koncertkezdés 20:30
Jegyek vásárolhatók ezen a linken.
Az esemény Facebook oldala.

Szóljon a rock a Víztoronykertben is!

 

logo_nagy_1.png

 

 

 

Szólj hozzá

Bikini Debrecen D. Nagy Lajos Víztoronykert