Minőségi rockzenére vágyó emberek gyűltek össze 2015. augusztus 18-án 22 órakor a debreceni Nagytemplomban. Izgalommal, kíváncsian várva a 36 éve töretlenül sikeres KARTHAGO együttest, akik ezen a nem mindennapi helyen adták elő unplugged koncertjüket.

Szerény mosollyal érkezett a színpadra a jól ismert 5 tag: Szigeti Ferenc, Takáts Tamás, Gidófalvy Attila, Kiss Zoltán Zéró, Kocsándi Miklós.

 Alapításuk óta együtt, változatlan felállásban alkotnak, magukhoz vonzzák csodálatos közegüket, a közönséget. Így jött létre ezen az estén is lenyűgöző helyen, lenyűgöző akusztikus zenéjük, elárasztva a Nagytemplomot élettel, késő esti koncerthangulatot teremtve.

Vajon egy ilyen különleges helyszínen adott koncerten milyenek a hangok, a fények, az árnyak? Megtudhattuk azonnal, hiszen az első dal a  „A fények, a hangok, az árnyak…” című volt.

Hangszerükkel kezükben, ki-ki rajta ülve, mögötte állva játszottak, doboltak ujjaikkal, pengették a húrokat.

Az énekes személye, mosolya, egyedi stílusa és hangja azonnal oldotta a templomban érzett magasztos, csendes, visszafogott viselkedésünket. Takáts Tamás átvette a nagy terem hangulatát, a közönségre folyton mosolyogva, szemét olykor-olykor becsukva engedte ki hangját és mi tudtuk, hogy igen, ez az, ezt a Karthago-t vártuk és a mi lábunk - fejünk sem maradt már mozdulatlan.

Nem voltunk fél emberek, hiszen vannak barátaink. Erről szólt a következő daluk: „Barátok nélkül…”.

Szigeti Ferenc zenekarvezető beszélt nekünk arról, mennyire várták ezt az akusztikus előadást itt a Nagytemplomban, nem játszottak még ilyen szép és különleges teremben és köszönik, hogy itt lehetnek velünk. Mi más is következhetett volna, mint az „Apáink útján…”, együtt énekelve ezer éven át.

Hölgyekhez - akik talán mindent tudnak - szólt következő daluk, a „Senki lánya..”

Ezután egy kis meglepetéssel szolgáltak, rövid filmvetítés következett. Hosszú idő 36 év, de vajon milyenek lehettek a 80-as évek elején, amikor is sikereikkel megalapozták több évtizedes pályafutásukat? Kuncogások, felnevetések, a zenekar tagjai egymásra mutogatva emlékeztek a régi fellépésükre. Takáts Tamás elmesélte, hogy amikor kisfiának megmutatta ezt a videót, a gyermeke csak annyit mondott: „De jó Apa, hogy most nem vagy olyan „csúnya”!

Még mindig a hölgyek voltak a középpontban: „Az asszony a legkomolyabb dolog az életünkben.” - mondta el Tamás, majd elénekelte a „Néma asszony”-t.

Mivel mindannyian zenészek és tudnak énekelni is, így most Kocsándi Miklós hangja töltötte be a termet. Minek beszéljek, jobb a csend, énekelte „Csak a zene…” c. dalukban. Ebben a szerzeményben is remekül érezhettük az akusztika előnyét, a közönség hatalmas tapsviharral jutalmazta az előadást.

Takáts Tamás arról beszélt, hogy gyermekeinknek mi vagyunk a példakép, ezért nem mindegy hogyan éljük kapott perceinket-óráinkat, mit adunk át a következő nemzedéknek. Legyünk napfény számukra! „Sorsodtól ne félj…” énekelte átszellemülve, a közönség pedig ülve és mégis „táncolva” hallgatta a sors szavait.

Középkorú hölgyről szólt a következő dal, aki mégis több mint ezer éves: Magyarország, „Ezredforduló”.

Újabb meglepetéssel rukkoltak elő: a kivetítő vásznon a 80-as évek közepéből, az arab tájegységről láthattunk kisvideót, amiben a zenekar tagjai kamu - arabul énekeltek, kígyót bűvöltek a sivatagban, arab ruhás leány mászott elő egy ládából, latinos szövegek bukkantak fel. A humoros, nevetésre ösztökélő játékos remix az egykori Magyar Ifjúság c. újságnak szólt, megmutatni, hogy legyen miről írniuk. „Haminyó anyó…” bolondozásuk után komolyabbra vették a figurát. „Megkomolyodtunk”, ahogy mondta Takáts Tamás.

„Mert szerettél…” c. dalukkal folytatták, a közönség lecsendesülve hallgatta az érzelmes nótát. Maradtunk továbbra is, nem akartuk, hogy vége legyen, ezért csak dalban énekelték el nekünk az „Indulj tovább…”-ot.

Minden daluk után egyre felszabadultabb tapsvihar visszhangzott a teremben, s ők csak mutogattak nevetve egymásra szerényen, mégis tudva, hogy népszerűségüket közös munkával, együttes erővel érték el ennyi évtizeden át. Ez a rendhagyó unplugged koncert tökéletesen megmutatta, hogy a dübörgő, vad és kemény rock-nóták az akusztikus feldolgozás nyomán kristálytiszta, csendes, érzékeny ám dinamikus dalokká és dallamokká szelídülnek.

2004-ben jelent meg a következő dal, a „Hitvallás”. Megtanít arra, hogy ha csak várunk, s tétlenül állunk, eltelnek az évek, kár mindenért. Felejtsük el a múlt bűneit.

Talán az este legmeghatóbb részéhez érkeztünk, emlékeztünk: 1981. Székesfehérvár. Meghalt egy fiú. Volt egy fiú. Olyan, mint bármelyikünk. „Requiem”. Szólt a dübörgés. Együtt énekelt minden ember a zenekarral, az örök himnusz szavait ismételve: „Ugye eljössz még?”

Még mindig álmodtunk. Távolba utaztunk. Így érkeztünk el a „Keleti éj”-hez.

Szigeti Ferenc összefoglalta 30 évüket, melyet akkoriban méltón megünnepeltek jubileumi óriáskoncertjükön, velünk pedig a „Harminc év után” c. dalukban tették meg ezt.

Vidáman fejeződött be az este, észre sem vettük, hogy már 2 órája énekelünk együtt. A Karthago felszabadultan zárta a koncertet a Rolling Stones ismert dalával: „I Can’ t Get No…”.

Ezerszer tapsolta vissza őket a közönség, hatalmas élményben volt részünk, ’Isteni’ koncert volt!

Lelkileg feltöltődve indult haza mindenki a csendes nyári éjszakában.

Szóljon a rock!