2023. már 30.

PokolgéP koncert - 2023.04.15. Debrecen

írta: Szóljon a rock!
PokolgéP koncert - 2023.04.15. Debrecen

pokolgep_debrecen_roncsbar.jpg

2023. április 15-én, szombaton este kezdődik a 40 éves Pokolgép koncertje, amely előtt a Radar zenekar játéka alapozza meg az igazi koncertélményt a Roncsbárban.

A 80-as évek elején alakult Pokolgép zenekar nemcsak hard és heavy dalaival, de az örökzöld rock balladáival is nagyszerű élményt ígér a közönségnek. Nevükhöz köthető az első magyar heavy metal album, az 1986-ban megjelent Totális metál. A Kukovecz Gábor gitáros és Paksi Endre basszusgitáros által alapított zenekar Kalapács József énekessel az évtized második felében a legnépszerűbb heavy metal együttes volt Magyarországon. A klasszikus felállású Pokolgépből 1990-ben vált ki Kalapács, az új frontember Rudán Joe lett, akivel két újabb stúdióalbumot készített a Pokolgép, majd a fokozatos ellehetetlenülés következtében végül 1994-ben feloszlottak. 1999-ben újjászerveződött zenekar.  A hazai heavy metal színtéren a Pokolgép is megtalálta a helyét. Azóta is rendszeresen készítenek új albumokat, és sikerrel koncerteznek itthon, valamint az országhatáron túl. 2010 tavaszán távozott az együttesből Rudán Joe énekes, utódja Tóth Attila lett. A Pokolgép eddigi 40 éves történetében jó pár formáció létezett, de tény, hogy a jelenlegi tagok 2014 óta zenélnek együtt, ez a legstabilabb felállás.

Tóth Attila - ének

Kukovecz Gábor - gitár

Pintér Csaba - basszusgitár

Z. Kiss Zalán - gitár

Kleineisel Márk - dobok

pokolgep_40_tavasz.jpg

19:00 Kapunyitás
20:00 Radar
21:20 Pokolgép

Az esemény Facebook oldala itt.

A Pokolgép weboldala itt.

A Pokolgép tavaly nyáron adott nagy sikerű koncertet Debrecenben, a Campus Fesztiválon. Arról a fergeteges koncertről ezen a linken olvashattok!

pokolgep_40.jpg

 

Szóljon a rock, dübörögjön a metál mindhalálig!

 

 

 

Szólj hozzá

Pokolgép Roncsbár Kukovecz Gábor Totális Metál