Sikeres bemutatkozó koncert a Gammapolis zenekartól!
Kíváncsian és reménykedve vártuk a Gammapolis (Omega melodies) zenekar első koncertjét az Analóg Music Hallban.
...
Kíváncsian és reménykedve vártuk a Gammapolis (Omega melodies) zenekar első koncertjét az Analóg Music Hallban.
...
Minőségi rockzenére vágyó emberek gyűltek össze 2015. augusztus 18-án 22 órakor a debreceni Nagytemplomban. Izgalommal, kíváncsian várva a 36 éve töretlenül sikeres KARTHAGO együttest, akik ezen a nem mindennapi helyen adták elő unplugged koncertjüket.
...
Városszerte hirdették a plakátok, hogy 40 éve jelent meg a Prognózis első, Előjelek című albuma. Ez alkalmából újra Vörös István zenekaros koncert lesz a 80-as évek dalaival, ahol Jankai Béla is fellép majd.
...
Minket, a GAMMAPOLIS zenekart az OMEGA zenekar iránti tiszteletünk mellett, szeretet és barátság köt össze. Hálásak és szomorúak is vagyunk egyben. Hálásak azért, hogy játszhatjuk ezeket a fantasztikus dalokat, melyek egy életművet ölelnek fel.
...
A hazai kultrock elsőszámú képviselőjének több mint négy évtizedes pályafutását huszonöt hanghordozó, három DVD-lemez, számtalan élő koncert és zajos közönségsiker fémjelzi.
...
2024 év elején Tóth Attila énekes és a Pokolgép útjai elváltak. Erről mi is írtunk ebben a cikkünkben.
...
40 éves szerzői jubileumát ünnepelte Vörös István 2018. március 3-án zenekarával, zenész barátaival és a közönséggel. Azzal a közönséggel, akik már négy évtizede szeretik őt, a sokakat megérintő szövegvilágért, az énekelhető dalokért és a fergeteges hangulatért.
...
Új felállással vágott neki a 2024-es koncertszezonnak a Zeffer András zenekarvezető, billentyűs-énekes vezette Mobilmánia .
...
A hatvan éves legendás Omega együttes három tagja, Benkő László, Mihály Tamás, és Kóbor János nagy űrt hagyva maga után már az égi zenekarban zenél. Hogy az Omega öröksége ne merüljön feledésbe, a több mint 50 éve Omega tag és szerzőtárs, Debreczeni Ferenc új zenekart szervezett Omega Testamentum néven.
...
Kilenc nemzetközi előadóval és hetven hazai kedvenccel bővült az idei Campus Fesztivál zenei felhozatala.
...